A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten

Az egyik tagjuk ellen jelenleg is bírósági eljárás van folyamatban azért, mert egy fellépésük alkalmával a Hezbollah zászlaját lobogtatta, közben pedig a „fel Hamász, fel Hezbollah” jelszavakat kiabálta.

„Kész vagyok leszúrni zsidókat és áthajtani rajtuk autóval” – mondta az egyik.
Az X-en fellelhető egy videó, amiben feltehetően kilenc és tizenkét év közötti, palesztin gyerekek beszélnek arról, hogy milyen embertelen dolgokat terveznek végrehajtani most vagy akár nagyobb korukban az izraelieken.
„Most készen állok arra, hogy öngyilkos merénylő legyek”
– mondta az egyik gyerek. A Hamász által irányított militáns oktatás „gyümölcse” a további megszólalásokban is tetten érhető:
„Allah segítségével az ISIS-ért, az Iszlám Államért fogok harcolni. Kész vagyok leszúrni zsidókat és áthajtani rajtuk autóval”
– mondják egymást felváltva a videón. Majd tovább ecsetelik: „Folyamatosan le kell szúrnunk őket, át kell hajtanunk rajtuk, mert a zsidók leszúrása és megölése méltóságot ad a palesztinoknak.”
„Ha fel akarod szabadítani a palesztinokat, akkor a gyerekeik elméjét kell megszabadítanod a gyűlölettől”
– fűzte hozzá kommentárként a videót feltöltő felhasználó.
Nyitókép: X
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Itt az ideje, hogy érzelmek helyett a tényeken alapuló újságírás legyen hatással a közbeszédre.
Az Irán és Izrael közötti tűzszünet létrehozása történelmi jelentőségű volt.
Nem létezik európai értelemben vett palesztin, jordán, szír vagy iraki nemzet. Törzsek vannak, klánok.